-Micsodaa? Először is: te honnan ismered őt? Másodszor: na NEM!
Ariel elmesél mindent. Sasu és ő nagyon jó barátok voltak, de elkellett költöznie a családjával, ezért megszakadt a kapcsolat. Sokan úgy tudták, hogy Ariel meghalt, hiszen családjával autóbalesetet szenvedett. De ő ekkor változott át...
-Ezt nem hiszem el...jézusom!- ettől a történettől teljesen kiakadtam.
-Nincs más választásod. Tudom, hogy öcsédnek tekinted, ezért is tudna ő a legjobban megvédeni.
-Na jó. Nehéz szívvel, de megteszem amit kérsz.
-Remek!
Ezután Ariel elmagyarázza részletesen hogyan is változtassam át a legjobb fiúbarátomat.
---
Ragyogó napsütés van. Madarak csiripelését hallgatom, ahogy sétálok a játszótér felé. Megbeszéltem egy találkozót Sasu-val, és most pont hozzá tartok. Már messziről boldogan integet nekem, aztán elindul felém. A gyomrom görcsbe rándul.
"Mi lesz ha megijed tőlem? Ha megutál? Vagy esetleg nem akar többet velem beszélni?"
-Valami baj van?-kérdezi, amikor hozzám érve meglátja az aggódó arckifejezésemet.
-Minden rendben. Mi lenne ha leülnénk? Komoly dolgokról szeretnék veled beszélni.
-Rendben
Miután leülünk egy padra, úgy döntök nem húzom az időt:
-Öcsi, én egy...vámpír vagyok.
Szépen lassan elmesélek mindent amit megtudtam magamról. Csak nyugodtan ül, várom mikor akad ki, mikor lesz az a pillanat, hogy elrohan. De nem: ő csak ott ül csendesen, megemészti az információkat, elfogadja az átváltoztatását.
-Ne haragudj, én nem akartam ezt!-majd becsukom a szemem, és megharapom a nyakát.
Kellemes érzés járja át a testem. Kis idő múlva Sasu szorosan átölel, ahogy azt előre megmondta Ariel. Ölelésén lazít kicsit, mikor elkezdenek jelentkezni nála a szomjúság tünetei.
-Kapar a torkom. Olyan égető érzés-mondja.
Erre megvágom az ujjam egy földön talált üvegszilánkkal, és odatartom szeretett barátomnak, engedem neki a vérszívást. Tehát minden úgy alakult ahogy kellett történnie.
-Hogy érzed magad?-kérdezem.
-Kicsit szédülök, amúgy minden oké. De kérdezhetek valamit?
-Nyugodtan
-Hogy hogy ilyen gyorsan ment az átváltozásom?
-Mert az én mérgem más.Elég pár perc az átalakuláshoz. Nem kell órákig szenvednie az alanyomnak.
Egy darabig még beszélgetünk. majd megjön a buszom, elköszönünk egymástól és ő is elindul haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése